A szeptemberi aradi CACIB-on elért sikerünk után beneveztük Axát és Balut a következő aradi kiállításra is,
melyet november 8-án rendeztek. Szerencsénkre Balu és gazdája, M.Szabó Andrea ezen a hétvégén ráértek, így
Szárazpataki Brandon életében először bemutatkozhatott egy külföldi kiállításon is. A vadonatúj EXPO
International csarnokban egy igazán kellemes CAC Derby kiállítást rendeztek a szervezők, a berni mezőnyt Szabó
Sándor úr bírálta.
Balu, amikor Andival megérkezett hozzánk a kiállítás reggelén, nagy meglepetést okozott: hatalmas, dús, fényes
fekete bundát növesztett, mely a fürdetés hatására csak úgy szikrázott a fényben. Megreggeliztünk,
bepakoltunk a kocsiba és már indultunk is. Bár a határon volt egy kis fennakadás, időben megérkeztünk a szép
kis csarnokba, ahol a román bernisek igen kedvesen fogadtak minket.
Mivel délután ugyanitt rendezték a TOP TEN versenyt, a bírálatok gyorsan, de fennakadás nélkül és kitűnő
hangulatban zajlottak. A hatalmasra nőtt, gyönyörű szőrben lévő Balut nagyon sokan megcsodálták, neki
köszönhetően az aradi televízió még riportot is készített velünk.
Külfüldi bemutatkozásunk igazán szépen sikerült, Balu megnyerte a növendék
osztályt és a CAC címet. Ekkor visszahívták a ringbe a fiatal győztest,
hiszen ez Derby kiállítás lévén, a kutyák konkuráltak az év legszebb fiatal kutyája címért. Balu ebben a
versenyben is helytállt, megverte magyar tenyésztésű konkurensét és megkapta a román
Derby-győztes (Invingator Derby 2003) címet.
Axának nem igazán tetszett a csúszós szőnyeg, mely a csarnok egész területét
borította, igyekezett óvatosan lépkedni, de Judit ügyes felvezetésének köszönhetően ő is megkapta a Kitűnő I.,
CAC címet. A fajtagyőztes összevetésen így mindkét kutyánk részt vett, és a
bíró úr nem siette el a döntést. Külön-külön alaposan megmozgatta a győztes kanokat és szukákat, majd odalépett
Baluhoz és átadta nekem a fajtagyőztes
címért járó arany zsinórt! Nagy volt az öröm, hiszen Balu megverte az európakiállításon kitűnően szereplő nyílt
osztályos kant és az igen jó felépítésű derbygyőztes szukát is!
A nap további részét baráti beszélgetéssel, falatozással és a BIS programra való várakozással töltöttük. Délután
név szerint behívták a díszkörbe az összes Derby-győztes címet elért kutyát, majd mindegyiket egy szép serleggel
jutalmazták a szervezők. A nap sztárjainak felvonulása után elkezdődött a "valódi" Best In Show program, ahová
Balut vihettem be, amikor a fajtacsoportban a berni pásztorok legszebbjét hívták. Mivel a rengeteg kutya alig
fért el a ringben, Papp László bíró úr szűkítette a mezőnyt - és Balut beválasztotta
a legszebb 9 kutya közé! Balu futott egy szép kört a díszringben, miközben gazdája, Andi könnyes
szemekkel próbálta őt lefotózni.
Balu fajtagyőztes címéért még egy szép érmet is kapott, így díjakkal megpakolva indultunk haza. A határőrök is
megcsodálták kutyáinkat és megtanulták, hogy ez a "Berni pásztorkutya". Fáradtan, de boldogan értünk haza és Andi
mindenkinek büszkén mesélte, hogy "Balus volt a legszebb az aradi kiállításon"...
Reméljük, ez a szép siker kellő lelkesedést ad Andinak a továbbiakban a hasonlóan magas szinvonalú szőrápoláshoz
és kiállításra való felkészítéshez. Kívánjuk, hogy fáradságos munkáját a következő szezonban is hasonló sikerek
jutalmazzák!
A tavalyi kellemes élményeinken felbuzdulva idén is ellátogattunk az aradi dupla CACIB-ra, melyet a Román Kennel
Klub szeptember 27-én és 28-án rendezett. Szerencsére most is gazdagodhattunk számos új élménnyel, azonban a
hétvégét leginkább a kettősség jellemezte.
Két Szárazpataki kutyát szerettünk volna bemutatni, Axát és Brandont ("Balu"), azonban Balu gazdáinak váratlanul
közbe jött elfoglaltsága miatt Axánkat "csak" bobtail barátja, Ben
kísérhette el erre az útra.
A kettősség érzését tovább fokozta bennünk, hogy míg az első nap be kellett
érnünk a Kitűnő II., Res.CAC eredménnyel, addig a
második nap óriási sikert arattunk. Legnagyobb örömünkre ezúttal sikerült
megszereznünk az osztálygyőzelmet és ezzel a CAC címet is, de a szereplésünk
ezzel még nem ért véget. Az osztálygyőzelmünk révén részt vehettünk a CACIB összevetésen is, ahol Axánk szintén
remekül mutatta magát. Élénk és kiegyensúlyozott viselkedésének és remek ringdresszúrájának eredményeként
végül ránk mutatott Iliev Marius nemzetközi küllembíró, amikor kiválasztotta a legszebb szukát. A
CACIB cím megszerzésének örömében büszkén vettünk részt a fajtagyőztes berni
kiválasztásán is. Az izgalmunk leginkább akkor érte el tetőpontját, mikor a bírónk a CACIB-os kanra és a CACIB-os
szukára szűkítette a konkurenciát. Axa is érezte, hogy egyre nő a feszültség, de ennek ellenére bátran kimutatta
egész napos vidám hangulatát és gyönyörű tértölelő mozgásával gyönyörködtette a népes közönséget. Két remek
kutyáról lévén szó, nem volt könnyű a választás, éppen ezért hosszas mozgatás és alapos, állásban történő
szemrevételezés után született meg a döntés. Óriási örömmel töltött el, mikor a bírónk a közönségnek is
megindokolta választását, majd közölte, hogy a mai napon a fajtagyőztes
címet a szukának adja. A sikert és az örömöt bizonyára Ben is megérezte, ugyanis ebben a pillanatban beszaladt
a ringbe és játékra invitálta legjobb barátját, Axát. A közönséget is megmosolyogtatta a győztes berni és bobtail
önfeledt játéka, azonban a papírok átvétele után át kellett adnunk a ringet a következő fajtának, de a játék és
az ünneplés a ringen kívül tovább folytatódott.
Ezúton is szeretném megköszönni barátnőmnek, Kálmán Juditnak mindkét napi segítségét és örülök, hogy a
kiállítási siker mellett egy kellemes hétvégét is eltölthettünk Erdély "szívében", Aradon.
2003. augusztus 3-a szép sikert és egy megvalósult álmot hozott számunkra. Részt vettünk a szegedi CAC
kiállításon, 2 kutyánkat mutattuk be Soós Attila nemzetközi küllembírónak.
M. Szabó Andrea és a kitűnő ringdresszúrával rendelkező Szárazpataki Brandon
a növendék osztályban mutatkoztak be. Az erős konkurenciából Balu végül másodikként került ki - szép,
lendületes mozgása sajnos nem tudta kompenzálni levedlett szőrköntösét, így meg kellett elégednünk a
Res.CAC címmel. Reméljük, Balu hamarosan visszanyeri kiállítási
szőrkondícióját és megmutatja, mire képes a ringben!
Idős kanunk, Roy nemcsak BÁTORságáról, hanem szereplési vágyáról is messze földön híres. Így természetesnek
tartottuk, hogy megszerezzük vele a Veterán Champion címet, melyhez háromszor kell megnyernie a veterán osztályt.
Roy élvezte, hogy részt vehet ezeken a kiállításokon, nekünk pedig örömet szerzett az a sok elismerés és
dicséret a kiállítóktól, nézőktől, amiket Roy kapott. A sikeres kecskeméti és karcagi szereplése után
Új-Kígyósi Berni Bátor szegeden is megkapta a
Veterán CAC címet és ezzel teljesítette a
Veterán Champion titulus feltételeit!
Roy, mintha tudta volna, hogy ez volt az utolsó kiállítási szereplése nyugdíjba vonulása előtt, tartogatott még
meglepetést - nemcsak számunkra! Mint osztálygyőztes, részt vehetett a fajtagyőztes összevetésen, ami ezen a
napon komoly (CACIB színvonalú) konkurenciát jelentett. Mivel 8 (!) győztes kutya konkurált a címért, Soós bíró
úr úgy döntött, először kiválasztja a nemenkénti legjobb kutyákat, majd közülük választja ki a neki legjobban
tetszőt, mely a délutáni Best In Show-ban a fajtáját képviselheti.
A bíró úr sokáig nézte a kanokat, többször is megmozgatta és állásban is alaposan megvizsgálta őket. Aztán
legnagyobb meglepetésünkre és örömünkre, nem a világgyőztes kan fiára vagy a babérkoszorús champion kanra
mutatott, hanem Roy-ra! Köszönjük a nagy tapsot és a bíztatást a többi kiállítónak és nézőnek...
Nagy-nagy örömben töltöttük azt a néhány percet, ami alatt a bíró úr kiválasztotta a szuka győztest - egy
interchampiont. A végső összevetésbe így ez a két kutya került és a körben és a kör szélén is egyre nőtt az
izgalom. Miközben igyekeztem a lehető legjobban bemutatni Roy-t, hallottam a ring szélén állókat, ahogyan
próbálták megtippelni a győztest...
Végül a többszöri mozgatás után a bíró úr meghozta döntését:
"a mai fajtagyőztes a veterán kan"!!! Roy ismét a legjobb formáját hozta és
e rangos cím elnyerése, mely 8 évet váratott magára, hatalmas örömmel és megelégedéssel töltött el. Ezzel a
sikerrel Roy méltó módon búcsúzott a kiállításoktól, szereplése még sokáig beszédtéma lesz a bernisek között.
Köszönjük a sporttársak elismerő szavait és gratulációit és köszönjük Soós Attila bíró úrnak, hogy fel merte
vállalni, hogy egy ilyen idős kutyának adja a HFGY címet! Fáradtan, de boldogan és büszkén vittük haza
Veterán Championunkat, aki otthon a megszokott módon ellenőrizte az udvart, majd leheveredett a fűbe és
mosolyogva figyelte, ahogy kipakolunk az autóból...
Roy, köszönjük!
2003. június 28-án megszületett a második Szárazpataki alom első fajtagyőztes címe!
Szárazpataki Bendegúz és gazdája, ifj. Frankl Gábor meghívásunkra részt vettek a budapesti CAC kiállításon.
Bendegúz, nagyra nőtt kölyök lévén, 15 hónaposan már a növendék osztályban indult ezen a komoly
megmérettetésen. A nagy meleg ellenére a kiállítás végig jó hangulatban telt, a meglepően erős mezőny minden
nevezett kutyája megjelent. A bírálatokat Schemadovits János nemzetközi küllembíró végezte. Bendi nagyon
ügyesen viselkedett a ringben, szépen mutatta magát, ezzel elnyerte magának első CAC
(Certificat d'Aptitude au Championnat) címét! De ezzel még nem ért véget a nap, hiszen osztálygyőztes lévén,
Bendi részt vehetett a fajtagyőztes címért való összevetésen. A bíró úr szemügyre vette az aznapi győzteseket,
végül megállt Bendegúz előtt és hosszasan nézte... Egyre nőtt a feszültség a körben, míg végül a bíró meghozta
a várva-várt döntést: a fajtagyőztes Szárazpataki Bendegúz lett !!!
Örömünk egyre nőtt, amikor tudatosult bennünk, hogy a vert mezőnyben jelen volt az idei világgyőztes kan fia,
továbbá a tavalyi év legeredményesebb fiatal kanja és egy nemzetközi champion (ICH) címmel rendelkező szuka
is...
Köszönjük a bíró úrnak a korrekt bírálatot, Gábornak és Bendegúznak pedig köszönjük, hogy bebizonyították:
ez a fiatal, mindössze 15 hónapos kutya kitűnő adottságokkal rendelkezik.
Május 24-én Karcagon jártunk, CAC kiállításon. Dr. Balogh Katalin bírónőnek
Roy-t mutattuk be, aki magabiztosan zsebelte be a
kitűnő I., CAC címet és a kör szélén álló közönség, illetve a többi
kiállító elismerését. A délutáni rettenetes hőség ellenére a díszkörben ismét sikerült szépen helytállnunk
és megnyernünk a népes mezőnyben a Veterán Best In Show címet és
a hozzá járó díszes serleget.
Ezúton is köszönjük a bíróknak a korrekt bírálatokat!
Május 17-én a fővárosi CACIB kiállításon ismét bemutattuk idős büszkeségünket, Roy-t,
tisztességes nevén Új-Kígyósi Berni Bátort. A friss bírói vizsgával rendelkező Pintér János végezte a
berni pásztorok bírálatát, akitől kitűnő I. minősítést kaptuk győztes
cím nélkül. A hosszú perceken át tartó lassú, de alapos bírálatot Roy kimagasló ringdresszúrával és fegyelemmel,
mozdulatlanul állta végig. Ennek ellenére a debütáló bírónk ezt "kissé unott" viselkedéssel jelemezte és
ezért tartotta vissza a CAC címet.
A MEOE Berner Sennenhund Club idén 6. alkalommal rendezte meg klubkiállítását Budapesten, a Strázsa
kutyaiskolában, 2003. április 5-én. A 95 benevezett berni bírálatát két külföldi bíró végezte. Angelika
Finke-Meyer (szukák) Németországból érkezett, Amadeus Krauchi (kanok) pedig Svájcból. Mindkét bíró a
vártnál is szigorúbban bírált, ez a kiadott minősítéseken is meglátszódott.
Erre a rangos eseményre 3 ifjú Szárazpataki bernit sikerült elhívnunk. Brandon sajnos a kiállítás reggelén
rosszul lett, ezért nem tudott eljönni - a legfontosabb számunkra, hogy azóta már jobban van. Bendegúz és Bogi
eljöttek és legnagyobb örömünkre gazdáik nagyon szépen mutatták be őket. Mindkét kutya nagyot nőtt és boldog
családi kutyaként élnek, jó volt hallgatni a sok kedves történetet, amit róluk gazdáik meséltek.
Sajnos a svájci és német szigorhoz szokott bírók egyiküknek sem adták ki a kítűnő minősítést, de kárpótolt minket
az a két igen részletes és szép bírálat, amit kaptunk.
A délutáni Best In Show program első eseménye a Szárazpataki kutyák díjazása volt, "Bendi" és "Betti" gazdái
részvételükért egy-egy szép pólót kaptak ajándékba, melyen kennelünk logója látható. Ezután Herr Amadeus Krauchi,
a híres svájci Nesselacker kennel tulajdonosa választotta ki a két kutya közül azt, aki hazavihette az általunk
felajánlott Szárazpataki Kupát, mely a tőlunk származó és a klubkiállításon
bemutatott kutyák közül a legszebbet illeti. Az idei győztes Szárazpataki Bogi
lett, gratulálunk "Bettinek" és családjának.
Köszönjük, hogy Gábor és "Bendi", valamint Laci, Zsuzsa és "Bettike" vállalták a komoly megmérettetést és a hideg
szél ellenére is kitartottak!
A 2003-as szezont az elvárásainknak megfelelően szép sikerrel kezdtük. Részt vettünk az új állam, Szerbia
szezonnyitó CACIB kiállításán, Belgrádban. A hosszú, fárasztó útra való tekintettel csak Axát vittük el és mutattuk be
Bánhidi Pálné bírónőnek, akihez szép számmal neveztek berniket a jugoszláv kiállítók. Axa
igazán szépen mutatta magát, ezzel elnyerte a nyílt osztály győztese, CAC
címet. Büszkék vagyunk arra, hogy Axa helyt állt egy ilyen komoly megmérettetésen.